Van, aki függönycsipeszt dobozol, más gyöngyöt fűz, vagy éppen gyertyát önt. Mindenki azt csinálja, amit a képességei alapján tud és szeret. A felnőtt értelmi fogyatékosok napközijében foglalkoztatott 35 fiatal öt műhelyben dolgozhat, melynek termékei piacra, avagy éppen kiállításokra kerülnek. A Fogd a kezem Alapítvány 1991 óta létezik Pécsett, egy lelkes és kitartó gyógypedagógus hívta életre, aki ma is azon dolgozik, hogy ezeket az embereket kézen fogja az ép társadalom. Az első részben az Alapítvány intézményrendszerének első állomására, a patacsi családi házba látogatunk.
A műsor első része itt hallgatható meg:
Nem kis felháborodást keltett Pécs polgári lakókörnyezetében, amikor az egyik takaros családi házba beköltözött öt értelmi sérült férfi és négy nő, hogy önálló életbe kezdjen. Az ellenérzések mára, szerencsére megszűntek, mert a lakóotthonban élők bebizonyították, hogy éppolyan emberek, mint az épek. A napközi és a lakóotthon mellett bemutatjuk a pécsi Fogd a kezem Alapítvány intézményrendszerének harmadik pillérét is, azt a szervezetet, ami a sérültek munkába állását segíti. Nehéz feladat az övék, hisz még ma is főként a támogatások miatt vállalják a munkaadók a fogyatékosok foglalkoztatását.
A műsor második része pedig itt: